20. Hogyan szól az apostoli hitvallás?

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek a Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Amen.

19. Mit vallunk meg az apostoli hitvallásban?

Az apostoli hitvallásban megvalljuk, hogy hiszünk a háromszemélyű egy Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

Kereszteléskor a hívőt a Szentháromság nevére keresztelik meg, ahogyan Jézus mondta a tanítványoknak: "Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére." (Mt 28,19). Ennek megfelelően az apostoli hitvallás is három részre tagolódik: az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről szóló tanítás összefoglalására. A Szentháromságba vetett hit a kereszténység egyik megfejthetetlen hittitka. Hogyan lehet a három isteni személy mégis egy Isten. Ez az emberi értelem számára felfoghatatlan, az egyház mégis töretlenül ragaszkodik megvallásához kétezer éve. Talán ez is egy bizonyítéka, hogy hitünk nem emberi kitaláció, mert akkor nyugodtan ki lehetett volna belőle hagyni egy olyan hittételt, ami teljesen ellentmondani látszik az értelemnek. Ugyanakkor majd látni fogjuk, hogy pontosan a Szentháromságba vetett hit tud egyedül magyarázatot adni nagyon sok kérdésre, ami Krisztus tanítását jobban megismerve elkerülhetetlenül felmerül. A hitvallás tehát a Szentháromság személyeibe vetett hit megvallása, amely hit benne foglaltatik minden keresztvetésünkben.

18. Mi az apostoli hitvallás?

Az apostoli hitvallás hitünk rövid foglalata.

A szentmiséken két hitvallást szoktunk általában imádkozni. Ezek közül a rövidebbiket hívjuk apostoli hitvallásnak. Ez egy ősi keresztségi hitvallás, ami az apostolok hitét foglalja össze, de szövege nem az apostoli korból származik. Kezdetben a hívőknek a keresztség előtt csak annyit kellett megvallaniuk, hogy Jézus az Úr, a Messiás, az Isten Fia. A második században már 3 kérdést tettek fel az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hit kifejezésére. Ez bővült a századok során a mai formában ismert hitvallássá.

A hosszabbik hitvallás a nicea-konstantinápolyi. Ezt 451-ben Kalkedónban hirdették ki a korábbi niceai és a konstantinápolyi zsinatokon fogalmazott szöveg alapján. Néhány kisebb eltéréstől eltekintve ez a hitvallás az egész keresztény egyházban használatos. A protestánsok "katolikus egyház" helyett "egyetemes egyház"-at mondanak - ami megfelel a szó eredeti értelmének, hisz a katolikus szó itt még nem felekezet megjelölés akart lenni, hanem Krisztus egyházának egyetemességét fejezte ki. A keleti egyházak pedig - ahogy korábban már esett róla szó - az "és a Fiútól" részt hagyják ki, amit nyugaton a 11. században tettek a hitvallás szövegéhez.

Az apostoli hitvallás egyszerűbb szavakkal foglalja össze hitünk tanításait, a nicea-konstantinápolyi hitvallás számos dogmatikai utalást tartalmaz, amiért megértése talán kissé nehezebb.

17. Milyen vallásúak vagyunk?

Mi katolikus keresztény vallásúak vagyunk.

Mit jelentenek ezek a szavak? A “keresztény” (görögül “chrisztianosz”) azt jelenti: krisztusi, krisztuskövető - mivel hitünk középpontjában Jézus Krisztus áll. A benne való hit és a vele való személyes kapcsolat jelenti azt, hogy keresztény vagyok. A “katolikus” szó pedig azt jelenti, hogy egyetemes, teljes. Ez két dologra utal: egyrészt arra, hogy az egyház küldetése minden emberhez szól ("Tegyétek tanítványommá mind a népeket" - mondja Jézus - Mt 28,19). Másrészt arra is utal, hogy hitünk szerint a katolikus Egyház őrzi a hit és a szentségek teljességét.

A katolikus keresztény egyházat két nagyobb csoport alkotja. Az egyik a római katolikusok csoportja, vagyis a nyugati egyház, amely a történelem folyamán végig a pápa vezetése alá tartozott. A másik a keleti katolikusok csoportja. Ezek olyan keleti egyházak, amelyek a szakadások (pl. 451, 1054) után újra egyesültek Rómával (pl. a görög katolikusok az ortodoxok - más szóval görög keletiek - közül kiválva csatlakoztak ismét a pápához), vagy olyan keleti egyházak, melyeket nem érintett a szakadás és végig a nyugatival azonos hitet vallottak (pl. maroniták). Ezek az egyházak elismerik a pápát, a római katolikusokkal azonos hitet vallanak, viszont az egyesülés után is megőrizték sajátos liturgiájukat. Ha részt veszünk például egy görög katolikus szentmisén, azon éppúgy áldozhatunk, mint egy római katolikus szentmisén - igaz, ott nem ostyával, hanem “rendes” kovászos kenyér darabbal, amit vörösborba mártanak. Sőt, vannak olyan papok, akik egy személyben bemutathatnak szentmisét mindkét rítus szerint.

"A különböző liturgikus hagyományok az Egyház küldetése miatt keletkeztek. Az azonos földrajzi és kulturális területen élő egyházak Krisztus misztériumát lassanként sajátos, kultúrájukra jellemző kifejezési formákban kezdték ünnepelni. (...) Így mutatkozott meg egy meghatározott egyház liturgikus élete által Krisztus - minden nép világossága és üdvössége - annak a népnek és kultúrának, melyhez az adott egyház küldetett, s amelyben gyökeret vert." (KEK 1202)

16. Melyik vallásban található meg a teljes kinyilatkoztatás?

A teljes kinyilatkoztatás a katolikus keresztény vallásban található meg.

Az előző bejegyzésben ejtettünk néhány szót a kereszténységen belüli más felekezetekről. A mai kérdés kapcsán a nagyobb nem keresztény vallásokra vessünk egy pillantást.

A kereszténység a zsidó vallással áll a legszorosabb kapcsolatban, hisz Jézus maga is zsidó ember volt. A zsidó vallást az a hit éltette évezredeken keresztül, és élteti ma is, hogy őket Isten kiválasztotta a népek közül, különleges szövetséget kötött velük. Ennek a szövetségnek a legfontosabb ígérete, hogy Isten el fogja küldeni a Messiást, aki összegyűjti Izrael szétszórt fiait, letelepíti őket ősi földjükre, és ugyanakkor megvalósítja az egész emberiség békéjét a földön. A keresztény hit szerint a Messiás már eljött: ő Jézus Krisztus, aki megváltotta az embereket a bűntől, és meghirdette Isten országát (ami a szeretet legfőbb parancsán alapul). A zsidók nem ismerik el őt megváltónak, és a mai napig várják a messiást. Egyrészt, mert Jézus istensége számukra elfogadhatatlan volt, másrészt mert Jézus óta épp úgy van bűn, háború és kizsákmányolás a világban. A kereszténység számára a zsidó gyökerek nagyon fontosak (pl. a Bibliának első fele az ószövetségi szentírás, ami a zsidók szent könyveit tartalmazza), de a történelem során sajnos konfliktusok is voltak a két vallás hívei között. Ma úgy tekintünk a zsidókra, mint idősebb testvéreinkre, akikhez “előbb szólt Isten”. A világon kb. 13 millió zsidó él, elsősorban Izraelben, valamint Amerikában.

A kereszténység után a második legelterjedtebb vallás az iszlám (vagy más szóval mohamedán, muzulmán) vallás. Az iszlám zsidó-keresztény gyökereken alapszik, és úgy tekint magára, mint az utolsó, igaz kinyilatkoztatás birtokosára. Az iszlámot Mohamed alapította a Krisztus utáni 7. században. Egy Istenben hisznek, akit "Allah" néven szólítanak. A Szentháromság tanát elvetik, mert szerintük ellentmond annak, hogy egy Isten van. Szent könyvük a Korán, ami az általuk kinyilatkoztatottnak tartott írásokat tartalmazza. Elismerik ugyanakkor a Bibliát is, és pl. Jézust a próféták között tartják számon. Ma a világban kb. 1,5 milliárd muzulmán él, elsősorban Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, valamint Közép-Ázsiában.

A következő nagyobb vallás a hinduizmus, közel 1 milliárd követővel. Kb. Kr. e. kétezer évvel jött létre Indiában. Ez a legsokszínűbb világvallás, ami abból adódik, hogy nincs egységes hitrendszere: még olyan alapvető dologban sincs egységes hindu álláspont, hogy hány isten létezik. A legtöbb hindu több isten létezésében hisz, de teljesen eltérő nézeteket vallanak arról, hogy kit tekintenek a világ legfőbb urának: egyesek egy személyes Istent (pl. Sívát vagy Visnut vagy egyéb más isteneket), mások csupán egy személytelen világtörvényt. Ami általában minden hindu irányzatban közös: a Védáknak, a legősibb szent irataiknak a tisztelete, a lélekvándorlásba vetett hit, valamint a kasztrendszer. A hinduk szerint minden ember aszerint születik bele valamely alacsonyabb vagy magasabb társadalmi csoportba (kasztba), hogy előző életében milyen életet élt. A hinduizmus a legnyitottabb vallás, egyes irányzatok pl. Jézust vagy Mohamedet épp úgy tisztelik, mint saját szentjeiket.

Szintén Indiában jött létre egy másik jelentős vallás: a buddhizmus. I. e. a 6. század körül alapította Gautama Sziddhártha - közismertebb nevén Buddha. Elsősorban azok között volt népszerű, akik tiltakoztak a hindu kasztrendszer ellen. A buddhizmus elsősorban nem vallás, hanem világnézeti irányzat, maga Buddha sem írta elő, de nem is tiltotta valamilyen istenségbe vetett hitet. Buddha tanításának célja az volt, hogy segítse megszabadulni az embereket a szenvedéstől. A szenvedés oka szerinte a vágy – ezért a vágyat kell kioltani. Akinek ez tökéletesen sikerül, az elérte a nirvánát. Ez az állapot egyfajta megsemmisülést jelent, vagy - egyes irányzatok szerint - az istenséggel való végső egyesülést. Buddha szerint a legnagyobb boldogság, ami már soha nem szűnik meg. Amíg az ember el nem éri a nirvánát, addig folyton újjá kell születnie (emberként, állatként, esetleg istenként), és sok-sok életen keresztül fogja elérni az üdvösséget. Világszerte kb. fél milliárd buddhista él.

A vallások többsége az ember istenkeresésének eredményeként jött létre. Ennek során az ember sokféle választ fogalmazott meg arra a kérdésre, hogy ki az Isten, mi az élet célja. Nincs mód részletesen tárgyalni az egyes vallások tanításait, de talán ennyiből is szembetűnik a kereszténység egyedülálló volta. A kereszténységben Isten nem valamiféle személytelen világerő (buddhizmus), vagy egy távoli, hatalmas úr (iszlám), esetleg egy a sok emberképmású istenség közül (hinduizmus). A keresztény tanítás szerint "az Isten Szeretet". A kereszténység olyan Istenben hisz, aki megszólítható, aki közel van az emberhez, akinek szerető jelenléte megtapasztalható az ember életében - és aki elsősorban nem különféle aprólékos vallási előírások betartását várja el az embertől, hanem mindenekelőtt a szeretetet. S annak, aki itt a földi életben szeretetben igyekszik élni Isten és az emberek iránt, az a halála után részesül Isten soha el nem múló végtelen szeretetéből.

“Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” (1 Jn 4,16)

15. Ki magyarázza tévedés nélkül a Szentírást és a Szenthagyományt?

A Szentírást és a Szenthagyományt tévedés nélkül a katolikus Egyház magyarázza.

Noha az alapvető hitigazságokban a keresztény felekezetek (katolikusok, ortodoxok, protestánsok) többsége egyet ért, vannak olyan kérdések, amelyben ezek az egyházak eltérő nézeteket vallanak. Mi katolikusok azt valljuk, hogy a katolikus egyház őrizte meg és adta tovább tévedés nélkül az apostolok hitét. Csakhogy a többi keresztény felekezet is ugyanezt vallja magáról. Hol van hát az igazság?

Az ortodox keresztényekkel 1054-ben történt a szakítás, aminek oka inkább politikai volt. Az ortodoxok az első hét egyetemes zsinatot elfogadják, de az utána született katolikus dogmákat elutasítják (pl. pápai tévedhetetlenség, Mária szeplőtelen fogantatása). Hitvallásukból hiányzik az "és a Fiútól" kitétel, ahol mi azt valljuk, hogy a Szentlélek "az Atyától és a Fiútól származik". Ezt a katolikusok később fűzték hozzá az eredeti szöveghez. Mindezek miatt az ortodoxok úgy vélik, hogy a katolikusok eltértek az apostolok ősi hagyományától.

Az egyházon belüli másik nagyobb szakadás a 16. században történt. A reformátorok gyakran támadták az Egyházi hagyományt, és elvetették mindazt, ami nem található meg kifejezetten a Szentírásban (pl. a személyes gyónást, a szentek tiszteletét, a szentségek hetes számát, a pápaság intézményét). Luther szerint a hit mércéje egyedül a Szentírás (sola scriptura). A középkorban voltak visszaélések az egyházi életben, amit joggal támadtak a reformátorok, de sajnos ezekkel együtt azt is elvetették, ami az egyház ősi hagyományához tartozott.

Itt most nincs mód boncolgatni az eltérő tanításokat, de a kapcsolódó katekizmus kérdéseknél majd részletesebben megpróbálom igazolni hitünk állításait a Szentírás és az egyházatyák tanítása alapján. Most csak egy példával szeretnék élni, ami megkérdőjelezi a reformátorok hagyomány ellenességét: ha a hagyományt elvetjük, akkor honnét lesz Szentírásunk? Hisz azok a könyvek kerültek bele a Szentírásba, amelyek megfeleltek az apostolok tanításának és amelyeket a hagyomány elismert (pl. rendszeresen használták a liturgiában, felolvasták az istentiszteleteken). Tehát a hagyomány alapján állt össze a Szentírás kánonja, így mondhatjuk, hogy a Szentírás és a Szenthagyomány együtt őrzi a kinyilatkoztatást.

Noha azt valljuk, hogy a katolikus egyház magyarázza tévedés nélkül a Szentírást és a Hagyományt, testvérként tekintünk a többi keresztény felekezetre is és elismerjük minden értéküket. Az ökumenizmus jegyében azt keressük, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt, és együtt imádkozunk, hogy megvalósuljon Jézus szava:

“Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21)

14. Mi a Szenthagyomány?

A Szenthagyomány az Apostolok élő tanítása, amelyet az Anyaszentegyház igehirdetésével ad tovább.

A hagyomány átadása az apostolok hitének átadását jelenti. Amikor vita támadt egyes hitbeli kérdésekben, akkor hitvallásokban, dogmákban rögzítették, hogy mi felel meg pontosan az apostolok hitének. A dogmákat a zsinatokon mondták ki, és rendelték el kötelező érvényű hitigazságként minden hívő számára. A dogmák sosem új hittételek, hanem az Egyház ősi hitét fejezik ki az apostoli hagyomány alapján. Ejtsünk most pár szót a fontosabb zsinatokról.

Az eddigi 21 egyetemes zsinat közül az első hét az, amit mind a keleti, mind a nyugati egyház elismer. Ezeken meghatározták az Egyház hitét az akkoriban fellépő tévtanításokkal szemben. Néhány jelentősebbet kiemelve: az első nikaiai (níceai) zsinaton 325-ben kimondták hogy Krisztus egylényegű az Atyával. Az első konstantinápolyi zsinaton 381-ben a Szentlélek istenségét, 431-ben az efezusi zsinaton Mária istenanyaságát  vallották meg. 451-ben a kalkhedoni zsinaton azt mondták ki, hogy Jézus valóságos Isten és valóságos ember. A hetedik egyetemes zsinat (II. nikaiai) a képek tiszteletét engedélyezte (súlyos viták voltak ugyanis arról, hogy a képtisztelet nem bálványimádás-e). A IV. lateráni zsinat már azok közé tartozik, amit csak nyugaton ismernek el. Itt 1215-ben a középkori eretnek mozgalmakkal szemben hoztak határozatot. 1545-63-ig tartott a trentói (trienti) zsinat, ami a reformátori tanítással szemben meghatározta a katolikus tanítást és megreformálta az egyház belső életét. 1869-70-ben volt az első vatikáni zsinat, ahol kimondták a pápa tévedhetetlenségét, ami sok vitát váltott ki és sokan támadták. Az (eddigi) utolsó egyetemes zsinat a II. vatikáni zsinat volt. Nem határozott meg újabb dogmát, hanem az idők jeleire figyelve az egyház megújítását tűzte ki célul (pl. új egyházképet fogalmazott meg, melyben hangsúlyozta a világi hívek szerepét; bevezette a népnyelvű misét - korábban latinul végezték; nyitott a más vallásokkal való párbeszéd irányába).

"Annak érdekében, hogy az evangélium az Egyházban mindig épen és elevenen megmaradjon, az Apostolok Püspököket hagytak hátra utódként azáltal, hogy átadták saját Tanítóhivatalukat. Ugyanis a sugalmazott könyvekben különleges módon kifejeződő apostoli igehirdetést az idők végezetéig szakadatlanul meg kellett őrizni. Ezt az élő, a Szentlélekben történő továbbadást a Szentírástól különböző, de vele szorosan összefüggő Hagyománynak nevezzük. Általa az Egyház a maga tanításában, életében és istentiszteletében megörökíti és az összes nemzedéknek továbbadja mindazt, ami ő maga, és mindazt, amit hisz." (KEK 77-78)