A Szentírásba azok a könyvek tartoznak, amelyeket az Anyaszentegyház Istentől sugalmazottnak ismer el.
A Szentírás összesen 73 könyvből áll: az Ószövetség 46 az Újszövetség 27 könyvből. Az Ószövetség - 7 könyv kivételével - azonos a zsidó Szentírással. Ennek kánonja (azaz a könyvek listája) az 1. század végén vált véglegessé. A zsidók - hosszú ideig tartó bizonytalanság után - 7 könyvet nem vettek fel kánonjukba, amit az Egyház viszont elismert (Tóbiás, Judit, Báruk, Bölcsesség, Sirák fia, Makkabeusok 1. és 2. könyve). Mivel a protestánsok a zsidó kánont vették át, az ő Bibliájuk ennyivel kevesebb könyvet tartalmaz, mint a katolikusoké. A 27 újszövetségi könyv esetén nincs ilyen eltérés, azokat minden keresztény egyház Istentől sugalmazottnak ismeri el. Jézus életéről azonban számos írás keletkezett még, amik nem kerültek be a Bibliába. Ezek az apokrif evangéliumok (pl. Tamás evangéliuma, Júdás evangéliuma). Egyesek úgy gondolják, hogy ezek az evangéliumok mutatják be Jézust hitelesen, és az Egyház szándékosan titkolta és tiltotta őket évszázadokon át, hogy félrevezesse az embereket.
Az igazság azonban az, hogy ezek az írások egyrészt később keletkezek, mint a 4 evangélium, másrészt első olvasásra is szembetűnik, hogy ellentétesek az apostoli hagyománnyal - ezért maradtak ki a kánonból. Júdás evangéliuma például a következő titkos ismereteket közli: a zsidók Istene nem az egyelten isten, Jézus sem az ő megtestesült fia. Jézus nem azért hal meg, hogy megváltsa az embereket, hanem hogy kiszabaduljon testének börtönéből és elmeneküljön ebből a világból. Mivel Júdás az egyedüli, aki ezt tudja, és ő segít ebben Jézusnak, ezért Júdás kiemelkedik a többi tanítvány közül. Ezen kívül az apokrif írások gyakran a népies fantázia szintjén mozognak. Tamás evangéliuma például elmond egy történetet Jézus gyerekkorából: a kis Jézus játék közben sárból madarakat formált. Arra ment egy mogorva öregember, aki össze akarta taposni őket, de a kis Jézus tapsolására a madarak felrepültek.
A négy evangéliumot azért tekintette hitelesnek az Egyház, mert valódi szemtanúktól származnak. Máté és János Jézus apostola volt, Márk Péter igehirdetése alapján írta evangéliumát, Lukács pedig Pál apostol útitársa volt, és maga mondja, hogy minden közölt eseménynek utánajárt (vö. Lk 1,3). Leírásaikban pontos helyszín és időmegjelölésekkel találkozunk, az eseményeket tárgyilagosan mondják el - nem hallgatják el például az apostolok gyengeségét (pl. Péter tagadását) sem. Hogy valódi szemtanúk voltak, arra nagyon jó példa Jánosnak a beszámolója Jézusnak a Betesda fürdőnél történt gyógyításáról. A helyszínt így írja le János: “Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van” (5,2). Jánoson kívül más forrás nem említi ezt a helyet, és sokáig nem is tudták, hogy hol lehetett, ezért a tudósok úgy vélekedtek, hogy ez csupán egy jelképes leírás (az öt oszlopcsarnok pl. Mózes öt könyvére utal), aminek semmi köze a valósághoz. Csakhogy a 20. században végzett ásatások során előkerült a fürdő, aminek kialakítása teljesen egybevág János leírásával. Így bizonyítja a régészet az evangéliumok szavahihetőségét...
“Az Anyaszentegyház az apostoli hit alapján az Ó- és Újszövetség könyveit egész terjedelmükben, minden részükkel együtt szentnek és kánoninak tartja, mivel a Szentlélek hatására írt könyveknek Isten a szerzőjük, és mint Szentírást kapta az Egyház.” (KEK 105)
