Isten szeretetét úgy viszonozzuk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban.
A Krisztusba vetett hit azt jelenti, hogy rábízom életem, és elfogadom mindazt, amit mond. Nem azért, mert amit mond, abból kézzelfoghatóan megtapasztalhatok mindent már most, hanem azért, mert Ő mondta, aki maga az Igazság. Számos dolog, amiben hiszünk, nem bizonyítható tudományos módszerekkel: hogy Isten meghallgatja az imánkat, hogy az átváltoztatott kenyérben, szentostyában Krisztus valóságosan jelen van, hogy létezik mennyország és pokol... Mégis elfogadjuk, mert Krisztus tanította. Épp ezért hitünk egyik legfontosabb kérdése, amire mindenkinek magának kell megtalálnia a választ: én miért hiszek Krisztusban? Neveltetés, megszokás vagy igazi meggyőződés a hitem alapja? Ahhoz, hogy ez utóbbi lehessen, ismernünk kell azt, amiben, akiben hiszünk.
A Krisztusba vetett hit azonban nem csupán abból áll, hogy elfogadom az Ő tanítását. A kereszténység többek között abban különbözik más vallásoktól, hogy hitünk lényege a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat. Buddha, Mohamed és más vallásalapítók azt mondták, hogy higgyetek ebben vagy abban a tanításban. Jézus ennél sokkal többet vár: “hisztek Istenben, bennem is higgyetek” (Jn 14, 1). Kezdettől fogva azzal az igénnyel lépett fel, hogy követői ne pusztán tanítását fogadják el (mintha valamiféle próféta lenne), hanem, hogy elfogadják őt, mint Isten megtestesült Fiát. Halála után sem azért maradt fent követőinek közössége, mert a tanítása tovább élt, hanem mert Ő maga él. Feltámadt a halálból, és örökre velünk maradt. A vele való találkozás ma is lehetséges az Egyházban, a szentségekben, az imádságban, a szeretet cselekedeteiben.
“A hit nagyon kemény próbának lehet kitéve. A világ, amiben élünk, úgy tűnik, gyakran nagyon távol van attól, ami felől a hit biztosít bennünket. A rossz, a szenvedés, az igazságtalanságok és a halál megtapasztalása ellentmondani látszik az örömhírnek. (...) Ilyenkor a hit tanúihoz kell fordulnunk: Ábrahámhoz, "aki a remény ellenére reménykedve hitt" (Róm 4,18); Szűz Máriához, "aki a hit zarándokútján" Fia szenvedésében részesedve egészen (...) az Ő sírjának éjszakájáig jutott.” (KEK 164-165)
