Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta érte.
Amióta ember él a földön, azóta bűn is van a földön. A bűn azt jelenti, szembe fordulok Istennel: “köszönöm, nem kérek belőle”. Az első bűn elszakította az embert Istentől, bezárult az üdvösség kapuja, és úgy tűnt, hogy az ember saját erejéből képtelen ismét az Isten közelségébe kerülni. Isten azonban nem hagyta magára a bűnös embert, hanem elküldte Fiát, aki élete példájával és szavaival megtanította, hogy hogyan térhetünk vissza Istenhez, kereszthalálával pedig megnyitotta az üdvösséget.
Gyarlóságból, hatalomvágyból, vagy pillanatnyi előnyért, élvezetért ma is gyakran eldobjuk a jót, az erkölcsöt, a szeretetet. Amikor elhatalmasodik a bűn, akkor már nem vagyunk képesek a saját erőnkből a helyes utat választani. Jézus azonban minden embert, engem is megváltott, és a szentségeken, az imádságon keresztül ma is kínálja üdvözítő kegyelmét. A kérdés csak az, hogy akarok-e élni ezzel a lehetőséggel?
“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.” (Jn 3,16).
