A Szentírás könyveit két részre osztjuk: az Ószövetség és az Újszövetség könyveire.
Az Ószövetség könyveit három csoportba sorolhatjuk. A történeti könyvek a világ keletkezéséről és a zsidó nép Krisztus előtti közel kétezer éves történelméről szólnak. Ábrahámtól kezdve elbeszélik az ősatyák történetét, az egyiptomi fogságból való kivonulás eseményeit, a királyság előtti időket, Dávid és Salamon fényes királyságát, az ország két részre szakadását és a különböző elnyomó népek (Asszíria, Babilon) ellen folytatott küzdelmeiket. A könyvek közül kiemelkedik Mózes öt könyve, ami a történeti elbeszéléseken túl részletes szabályokat ad a zsidó nép számára az istentiszteletre és az emberek mindennapi életére. A második csoport a tanító könyvek. Ezek segítséget próbálnak nyújtani az ember számára, hogy miként cselekedjen helyesen egyéni és közösségi életében (pl. Példabeszédek, Bölcsesség könyve), vagy választ keresnek az embert érintő súlyos kérdésekre (pl. Jób könyve: miért engedi Isten az igaz embert szenvedni). Ide soroljuk a Zsoltárok könyvét is, amely 150 imádságot tartalmaz. A harmadik csoportba tartoznak a próféták írásai, a négy nagy (Izajás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel) valamint a tizenkét kispróféta. Ők azok, akik minden időkben Isten szavát közvetíteték a népnek, keményen felszólaltak az Istenhez való hűség megőrzéséért, az erkölcsi és vallási törvények betartásáért, valamint megjövendölték a Megváltó eljövetelét.
Az Újszövetség a négy evangéliummal kezdődik, melyek Jézus életét és tanítását mutatják be. Ha összehasonlítjuk őket, észrevesszük, hogy egyes eseményekről eltérően számolnak be, más sorrendben mondanak el vagy eltérő módon adják vissza Jézus szavait (eltérnek például a nyolc boldogság, a Miatyánk vagy az Oltáriszentség megalapításának szavai). Mivel magyarázható ez? A négy evangélista nem a mai értelemben vett életrajzot írt, hanem tanúságot akartak tenni Jézusról. Mindegyik evangéliumnak volt egy sajátos célja, és a szerzők ennek megfelelően rendezték el az anyagot, ennek megfelelően hangsúlyoztak jobban vagy kevésbé egyes részleteket Jézus életéből, tanításából. Márk írása a legkorábbi, az ő könyve áll a legközelebb az események valós sorrendjéhez. Máté a zsidóknak írta evangéliumát, ezért sokat hivatkozik az ószövetségre, és Krisztust, mint egy tanító rabbit mutatja be. Lukács úgy mutatja be Jézust, mint az egész emberiség megváltóját, akinek irgalma mindenkire kiterjed. János pedig Jézus isteni dicsőségét hangsúlyozza (ezért a szenvedéstörténetben sem említi a Jézust megalázó eseményeket, például az arcul verést). Az evangéliumokat követi az Apostolok cselekedetei, ami bemutatja az Egyház létrejöttének, elterjedésének első időszakát. Ezt követően 21 levél található az Újszövetségben: Pál apostol levelei, Jakab, Péter, Júdás, János levelei. Többségük valamelyik keresztény közösségnek szól, ugyanakkor olyan általános érvényű hitigazságokat is leírnak, amik miatt már az őskeresztények is lemásolták, továbbküldték és más városokban is felolvasták őket (a rómaiaknak írt levélben Pál apostol például összefoglalta egész teológiáját). Az Újszövetség a Jelenések könyvével zárul, amit sokan félreértelmeztek a benne lévő jelképes leírások és látomások miatt. Valójában ez a könyv egy vigasztaló írás az üldözött Egyház számára: még ha szenvedéseket is kell elviselnie, győzedelmeskedni fog, mert Krisztus vele van mindörökre.
“A Szentírás egységes egész, mert egyetlen az Isten Igéje, egyetlen az Isten üdvözítő terve és egyetlen mindkét Szövetség isteni sugalmazása. Az Ószövetség előkészíti az Újszövetséget, az Újszövetség pedig beteljesíti az Ószövetséget: kölcsönösen megvilágítják egymást.” (Compendium 23.)
